- Szia! –köszöntötte mosolyogva Claryt.
- Jó reggelt! –köszönt Clary is. –Nem sok, de neked hoztam. Azért, mert Mikulás van, és azért, mert körbe kalauzolsz a városban. –nyújtotta át neki a mikulást.
- Öhm.. Köszönöm. –kicsit mintha bántotta volna a dolog, így rClary érdeklődni kezdett.
- Minden rendben?
- Persze, csak mi nem tartjuk a szokást. De még be sem mutatkoztam! Brian Becker vagyok! –váltott gyorsan témát, és nyújtotta a kezét, hogy kezet foglyon Claryval.
- Én Clary Present vagyok. És hogy érted, hogy nem tartjátok a szokást? –tért vissza a témára, amivel nem keltett Brianban hirtelen valami jó benyomást.
- Hát úgy, hogy nem tartjuk. –rántott vállat, majd megindult.
- És miért nem? –sétált mellette Clary.
- Miért érdekel? Különben sincs hozzá semmi közöd! –akadt ki Brian.
- Én.. Sajnálom! –fordult el Clary, nem szereti, amikor kiáltoznak vele.
Most sokan lehet, hogy idiótának nézitek, hogy akkor, hogyan lehet sötét angyal, de higgyétek el, tényleg az. Ugyanis a sötét angyaloknak is vannak érzéseik. Sőt! Ha a sötét angyalokat megbántják, akkor az sokkal érzékenyebben érinti őket, mint a jó angyalokat, vagy az embereket. Ugyanis a sötét angyalok nagy része abba a sérelembe, és lelki fájdalomba hal bele, amit okoztak nekik. És ezeket a sérelmeket sötét angyalként is magával hordozzák. Ezerszer erősebben.. És a sötét angyalok lényegében azért vannak, hogy a sok fájdalmat visszaadják. És azért, hogy ne legyenek jó angyalok. Hisz a jó angyalok mikor voltak ott? Amikor több ezer emberből lett sötét angyal, mert megbántották őket, vagy, mert nem foglalkoztak velük? Soha nem volt ott velük senki, akkor sem, amikor meg kellett volna védeni őket.
-Sajnálom. Nem akartam felemelni a hangom! –rázta a fejét.
Egy ideig néma csendben sétáltak egymás mellett, amikor Brian megszólalt.
- Két évvel ezelőtt halt meg a nővérem. Pont ezen a napon. Ezért nem ünnepeljük. –mondta szomorúan.
- Nagyon sajnálom. És rész vétem! –mondta Clary őszintén.
- Áh, nem is tudom, hogy ezt miért mondom el neked, hisz nem is ismerlek! –rázta a fejét magán röhögve Brian.
- Hidd el, megbízhatsz bennem! –mondta Clary egy pillanatra őszintén, aztán rájött, hogy ezt felhasználhatja a fiú ellen.
- Mindenki ezt mondja. Ma már ez nem ér semmit. –fordult most Clary felé, tágra nyílt szemekkel.
- Már akinél! –nyelt le egy gombócot a lány, amiről nem tudta, hogy került oda a torkához. Valamiért furcsa érzést keltett benne az, hogy hazudott Briannak.
- És az iskolába mikor iratkozol be? –kérdezte.
- Iskolába? Még nem biztos, hogy beiratkozom.
- Micsoda? Hogy-hogy?
- Hát, erről még nem beszéltem a szüleimmel, lehet, hogy magántanárhoz fogok járni. –újabb hazugságok.
- Miért? –vonta fel a szemöldökét Brian, úgy nézett Claryre, amitől Clarynak kedve lett volna elrohanni.
- Nem szeretem a tömeget. Egy suliban meg tömeg van. Ezért. –nevetett, mintha kínosnak érezné ezt a témát, de Brian nem váltott.
- Nem szereted a tömeget? Pedig te pont úgy nézel ki, mint aki arra éhezik, hogy észrevegyék. Ezt persze ne vedd sértésnek! –kezdett egyből szabadkozni.
- Azért, mert hozzá teszed, hogy ne vegyem sértésnek, még igen is sértő! –háborodott fel Clary.
- Sajnálom, nem úgy gondoltam. –kezdett el szabadkozni Brian.
- Haha, semmi baj, csak vicceltem. És csak úgy mellékesen, tényleg nem bírom a tömeget.
- Rendben, ezt megjegyeztem. –bólintott röhögve.
Miközben sétáltak, Clary azon gondolkodott, vajon hogyan tudná rászedni, hogy elmondja a félelmeit.
- És mi az, amitől a legjobban félsz?
- Hm.. Ez egy jó kérdés. Lehet, hogy ez most hülyén fog hangzani, meg gyerekesnek, de a sötétségtől. Ugyanis kiskoromban szinte minden este, amikor lefeküdtem aludni, furcsa zajokat hallottam. Mintha valaki lépkedne mellettem. És amikor kinyitottam a szemem, elcsöndesedett. De olyan is volt, hogy árnyakat láttam elsuhanni. Vagy hallottam, hogy valaki a nevemet mondja, de amikor rákérdeztem a többieknél, azt mondták, hogy nem szólt senki. Igaz, ez nap közben szokott történni, de ez is eléggé hátborzongató. –beszélt Brian.
- Azta! És még mindig szoktad látni, és hallani ezeket?
- Mondhatni. De eléggé ritkán.
- A szüleid tudnak erről?
- Nem, soha nem mertem elmondani nekik. Féltem, hogy akkor elkezdenek majd pszichológushoz járatni, mert nem hinnének nekem.
- Miért ne hinnének neked?
- Miért tennék? –kérdezett vissza. – Te elhiszed azt, amit mondtam? –tette fel a kérdését.
- Igen, én elhiszem. Régebben velem is ez volt, de veled együtt, én sem szóltam a szüleimnek.
- Miért?
- Volt elég gondjuk. –rántott vállat Clary.
Hirtelen megszólalt Brian telefonja, amit azonnal felvett.
- Micsoda? Hogy történt? Rendben, megyek! –nyomta ki. –Figyelj, nagyon sajnálom, de nekem most mennem kell. Holnap Bepótoljuk rendben?
- Rendben. Mikor? –kiáltott utána Clary, mert Brian azonnal elrohant.
- Ugyanekkor? –kiáltott vissza.
- Benne vagyok! -kiáltott vissza Clary, és nézte, ahogy végig szalad az utcán, majd befordul egy másikba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése